Kiütés a második félidőben: Falco – ASE Paks 92-67

A DEAC elleni hazai vereséget követően az első 10 perc a Paks ellen sem sikerült, aztán megráztuk magunkat és a félidőben már 6 pont előnnyel mentünk az öltözőbe. Ezt még 10 egységgel megtoldottunk a harmadik 10 percben, a hajrában pedig kiütés lett a vége, hiszen volt olyan momentum, amikor már 30 ponttal is vezettünk.

Az 1. negyed Atkinson büntetőjével startolt, majd a 2. percben Pot sikeres közelijével folytatódott, 2-1. Ezután Atkinson távolról is betalált, ezt Tiby közelről egalizálta, 4-4. Eilingsfeld és Edwin is beköszönt, majd újra Tiby következett, 6-8. A játékrész derekán Eilingsfeld újra pontos volt, erre Brown felelt, Keller pedig zsákolt, 10-10. Ezt követően Edwin 2+1 pontja következett, majd újabb 2 labdát is elsüllyesztett a vonalról, Tiby és Barac felelt, 14-15. Atkinson és Barac újabb pontjai után Kekesi triplája hullott be, Cowels közelről reagált, 18-21. Az utolsó perc is a vendégeké volt: Buckingham és Eilingsfeld talált be, 18-25.

A 2. negyedet nagyon jól kezdtük, Zozó középtávolija és Barac közelije is behullott, 22-25. Nem álltunk le, Zozó egymás után 2 duplával terhelte meg a vendégek gyűrűjét, 26-25-re már mi vezettünk. Azonnal időt kért a paksi mester, de hiába, mert Zozó újabb közelit helyezett el, 28-25. Edwin sikeres büntetői után újabb 2 pontot írtak fel a neve mellé. 28-29. Ezekben a percekben váltott vezetéssel haladtak fej-fej mellett a csapatok, Barac újabb pontjai után 30-29 állt a táblán. Aztán Edwin 2+1 pontjával megint ott volt az előny, de Kovács Benedek azonnal reagált egy triplával, 33-32. Brown 2 pontjára is nagy szükségünk volt, jött is az újabb paksi time-out, 35-32. Megint Eilingsfeld révén tartották a lépést, sőt Atkinson révén az atomvárosiak át is vették megint a vezetést, 35-36. Konakov időkérése indokolt volt. A félidő hajrájában Perl és Tiby révén 2 triplánk is célba ért, Barac pedig a vonalról talált be kétszer is, 43-37. Nem játszottunk jól, de vezettünk.

A 3. negyed elején Cowels 2 triplájának is örülhettünk, erre Edwin felelt egy kettessel, először mentünk tíz egységgel, 49-39. Atkinson szépített, miután újabb duplánk esett be, Eilingsfeld a vonalról szerzett pontokat, 51-42. Perl közelijére Buckingham triplája érkezett válaszul, majd Edwin közelijével még feljebb araszoltak, 53-48. A játékrész közepén Barac újabb közelijét jegyezhettük fel, majd Tiby triplája is beesett, 58-48-nál megint a paksi mester szakította meg a játékot. Hiába, egyre nagyobbra nyílt az olló, Perl és Cowels révén már 64-48-ra vezettünk.

A 4. negyedet Keller és Pot 2 közelijével kezdtük, már 20 volt a két csapat között, 68-48. Ezután Edwin és Barac pontjai következtek, 70-50. Edwin is szépen termelt, de Zozó újabb közelije után nagyon lemaradt a Paks, 72-52. Nem álltunk le, Kekesi után Brown triplája is célba ért, 75-55. Dobóverseny bontakozott ki: Pajor is 3 pontost szerzett, erre Karosi dupla, illetve Verasztó tripla és dupla érkezett, 82-60. Verasztó 4 perc alatt 13 pontot dobott, 85-62. A fiatalok jól muzsikáltak, Takács Z. is betalált, 90-62. A hajrában Kovács B., illetve Kekesi és Pajor volt újra eredményes, kiütés, 92-67.

Szép volt, fiúk!

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Atomerőmű SE 92-67 (18-25, 25-12, 21-11, 28-19)
Bajnokság, 21. forduló
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Goda László, Minár László Balázs (Bognár Tibor)

Szombathely: Pot 4, Brown 7/3, Kovács B. 5/3, Tiby 12/6, Keller Á. 4. Csere: Perl 21/3, Barac 14, Verasztó 13/9, Sövegjártó -, Horváth -, Takács Z. 2.

Paks: Edwin 20, Pajor 7/3, Buckingham 5/3, Eilingsfeld 10, Atkinson 14/3. Csere: Kékesi 9/9, Géringer -, Csizmadia -, Karosi -.